Születésnapi recept mese.
Gesztenye torta
Még tartott a fagyos hideg téli időjárás, de máris valami melengette az óvoda lakóinak kicsi szívét, lelkét, mert ma van, Mókus Dorka 3. születésnapja. Turcsikáné, megígérte a gyerekeknek, hogy akinek ezután születésnapja lesz, mindenkinek megsütjük a kedvenc tortáját, közösen. Ennek a hírnek nagyon örült a gyereksereg, mert a süteményt és a tortát egyszerűen imádták, no és még a palacsinta is ezek közé tartozott. Dorka a kismókus is tudott erről a tortás dologról, ezért izgult is, mert nem tudta eldönteni, hogy milyen tortát kérjen a szülinapjára, mert ő sajnos mindenféle tortát szeretett. Dorka végül is döntött, Gesztenye tortát fog kérni, az olyan finom. Nagy izgalomban szaladt is a konyhára, hogy Turcsikáné tudomására hozza az elképzelését a tortát illetően.
- Turcsikáné, Turcsikáné, én a születésnapomra Gesztenye tortát szeretnék kapni.
- Na, jól van Dorka, majd összeírom a hozzávalókat, és elmentek a boltba Mackó mamához a hozzávalókért.
Mókus Dorka
Dorka szaladt is a többiekhez, hogy elújságolja milyen torta lesz az ő születésnapján. Jaj, hát a gyerekeknek nem is lehetett volna jobb hírt mondani, úgy örültek és ugrándoztak, mint a szöcskék a tikkasztó forróságban a rét virágai között. De sajnos az örömbe vegyült némi üröm is, mert Csuszi a kis sikló nem jött óvodába, mert megfázott a hóban, pedig nem sokat volt kint, de neki ez pont elég volt. Az anyukája jött és hozta a hírt, hogy Csuszi beteg.
- Mindig mondtam neki, ha kimegy, vegyen sapkát, és sálat, s a farka végére húzzon csörgősapkát, de hiába beszéltem neki, most aztán jól megfázott.
- Ő nincs hozzászokva a téli kint léthez, hát tüsszög is rendesen. Olyanokat tüsszentett, hogy mindig beverte a buksiját a vackunk padlójába. Ezek után már otthon is sapkában csúszkál, mert már a feje is fáj a sok tüsszögéstől. Mesélte sikló mama.
Ezért az anyukája ma nem hozta az óvodába, mert elvitte Ókulához a bölcs bagoly doktor bácsihoz, aki az erdő körzeti orvosa. Ókula bácsi csak dörmögött a csőre alatt, mint egy barnamedve, s ringatta a fejét, mint Zsiguli szélvédőjében a bólogatós kutya, majd agyszer csak megszólalt.
- Hát kedves gyermekem, te aztán jól beszedelőzködtél, nyavalyából, ezért írok neked orvosságot, melyet naponta háromszor kell bevenni, reggel, délben és este. Természetesen otthon maradsz, a jó melegben nyakig betakarózva, és nem lehet az óvodába sem menni!
Ókula doktor bácsi
Csuszi sírva is fakadt, mert tudta, hogy ma van Dorka születésnapja és ő nem lehet ott, persze azt is sajnálta, hogy a süteményből nem ehet. Ezért Dorka, és Nusika kitalálták, hogy ha elkészül a torta s miután mindenki evett, visznek Csuszinak a tortából.
- Dorka, Dorka!
Hallatszódott a folyosón, Turcsikáné hangja.
- Gyertek gyerekeim, összeírtam a tortához valókat, így indulhattok is az erdei ABC-be!
- Jó, jó, Turcsikáné, elkísér Nusika így ketten megyünk a boltba.
- Rendben van gyerekeim, csak nagyon vigyázzatok az úton! Tudjátok a múlt héten is a Róka lepett meg titeket!
De ezt a mondatot már csak fél füllel hallották, mert olyan gyorsan elindultak, mint akiket puskából lőttek ki. Ez a nagy lendület egy kissé alább hagyott, mert az erdei ösvény már alaposan ki volt taposva és nagyon csúszott a jéggé fagyott hó. Nusika és Mókus Dorka ki is engedték minden körmüket a csúszás elkerülése végett. De ezzel a tempóval is hamar odaértek a boltba.
Suta néni
Maci mami éppen kiszolgálta Suta nénit, az őz mamát. Suta néni, szólt is a gyerekeknek, hogy nemsokára, egyel, többen lesznek az óvodába, mert az ő kis fia is Tangó óvoda köteles lett.
- Maci mami, köszönöm a szíves kiszolgálást, és már is indulok, mert most az apukája vigyáz Tangóra, ő pedig mindent rá hagy és elkényezteti, aminek én nem annyira örülök.
- Viszont látásra Suta néni!
Köszöntek hangosan a gyerekek.
- Na, gyerekek mit vásároltok?
- Ma nekem van a születésnapom és Turcsikáné ma Gesztenye tortát készít nekem s a többi gyereknek. Ezért jöttünk a hozzávalókért.
Vágta rá Dorka a kérdésre.
- Na, hát akkor lássuk, mi mindent kell vennetek, a tortához.
- Hát gyerekek, ez valami nagyon finom sütemény lesz. Még én is megkóstolnám!
A gyerekek karjukra kapták a kosárkát s nagy sietve elindultak az óvodába. Most még lassabban mentek, mert féltették a vásárolt sütihez valókat. Hol Nusi, hol pedig Dorka cipelte a kosárkát, de lassan odaértek. Ahol, már Turcsikáné és a gyerekek nagyon várták őket.
- Na, Dorka, mindent kaptatok a tortához?
- Igen, azt hiszem, mert Maci mami nem mondta, hogy ez, vagy az, nincs.
- Hát akkor gyerünk, lássunk munkához.
- Ezt a tortát nem a sütőbe tesszük, hanem a hűtőbe, állapította meg Nusika.
- Így van Nusika. Mondta Turcsikáné.
A gyerekek már nagyon várták, hogy elteljen az a másfél óra, akkor mindenki az étterembe ment.
Az étteremben középre állították Dorkát, majd körbe állták, kézen fogva s énekelték neki a szülinapos dalt.
- Dorka! Boldog, boldog, boldog születésnapot
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod.
- Dorka! Boldog, boldog, boldog születésnapot
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod.
Addigra a torta ki is hűlt s elkészült, melyet Turcsikáné behozott az étterembe, hozzá kistányérkákat, villácskákat. Dorka felszeletelte a tortát és mindenkinek adott egy szeletet. De ni, csak maradt kettő szelet, na, a falánk kismalacok azonnal jelentkeztek, hogy ők szívesen elfogyasztják. De Dorka így szólt.
- Nem, nem malackák, ezt a tortát elvisszük Maci maminak és Csuszinak, mert ő otthon fekszik betegen.
Hát a malackák az orruk hegyétől a farkincájuk végéig elpirultak, mert ilyen telhetetlennek mutatkoztak, s azonnal bocsánatot is kértek a csoport társaiktól, és természetesen egyet értettek a Dorka által mondottakkal. Turcsikáné sietett is a konyhára, hogy elcsomagolja a két süteményt. A gyerekek már szaladtak is a szekrénykéjük elé az előszobába, hogy mindenki felöltözzön, mert együtt mennek Csuszihoz és Maci mamihoz. Mire elkészültek Turcsikáné már hozta is a torta szeleteket, csomagolva.
- Dorka, itt vannak a sütemények, melyeket visztek!
- Köszönjük Turcsikáné!
A gyerekek kettes sorba egymás kezét fogva elindultak Csusziékhoz, beteg látogatóba, majd Maci mamihoz, hogy megkóstolhassa a tortát. Csusziéknál nagy volt az öröm, hogy meglátogatták az óvodás társai. Szegény Csuszinak még néhány könnycsepp is megjelent a csepp kis szemében, olyan boldog volt. A gyerekek elköszöntek, mert még Maci maminak is visznek sütit. Az óvodás csapat vidáman ugrándozva, énekelve indultak az erdei ABC felé. Ahogy odaértek, Dorkával az élen bevonultak a boltba s oda adták a sütit Mackó maminak.
- Hát még ilyet! Hát nekem hoztatok süteményt arany gyerekeim, hát, köszönöm szépen. Ha bezártam a boltot meg is eszem, de tudjátok, mit megeszem én ezt most.
- Hát ez igazán finom gyerekek, nagyon ügyesek vagytok, hogy ilyen süteményt tudtok készíteni.
A gyerekcsapat elindult vissza az óvodába, hogy a délutáni alvást elkezdjék, mert azt tudták, hogy a gyerekeknek sokat kell aludniuk, hogy erősek és egészségesek legyenek.
Gesztene torta
A mesét írta : Hartman János 2017.01.05.
Gyerekek, készítsétek el ezt a sütit az anyuval közösen, ez jó kis program.
Mellesleg a süti is finom!
Ha elkészítitek az anyuval, vagy a mamával, fotózzátok le s én felteszem ide az oldalamra, hogy milyen ügyesek vagytok.
-----------------------------------------------
Az első kiadott könyvem! + (E-könyv)
Állati kalandok a holdon.
Egy nagypapa meséi.
Expozé.
A történetem, három jó barátról szól, egy kiskutyáról /Villusról/egy kiscicáról/Kormiról/, és egy kisegérről /Cin-cinről/. Rafinált módon felkerülnek a holdra, mint afféle turisták. Nagyon meglepődnek a hold, különös voltától. A holdon, ugyan is minden élőlény, fa, és bokor és állat százszor akkora, mint a földön, persze vannak kivételek. Különös és különleges kalandokba keverednek. Már sok kalandon túl vannak, mikor belebotlanak egy állatolimpiába, ahol kiváló és kivételes eredményeket érnek el. Egy emberek által épített, városban, ahol már nincsenek emberek, mert kihaltak a holdon. Mindenütt az állatok uralják a holdat. A mese kiválóan tanít, a becsületre, szeretetre, barátságra, kitartásra, s mindez kiváló szórakoztató köntösbe bujtatva. Ez a történet, 17-epizódikus részből áll, minden mese megállja a helyét egyedül is, de szerintem csak egyben érdekes.
Megjelent: Publio kiadó gondozásában
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
3. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249
► Gázkazán, gázkészülék javítás, karbantartás, csere. Székesfehérváron, Fejér megye teljes területén, illetve Érden és Dunaújvárosban is! www.facebook.com/kazandoki
kazandoki.hupont.hu
4. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
6. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
scuderiaferrari.hupont.hu
10. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
11. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
12. Titkok sztárokról,S minden mársól , minden ami a sztárokhoz kapcsoloódik!!
► Itt tudsz meg minden olyan témát ahol eddig nem is játtál vagy tudtál képekkel
sztaroktitkok.hupont.hu
13. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
14. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!
jankamarci.hupont.hu
16. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
17. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
18. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár
► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com
lampaalkatreszek.hupont.hu
► A világ összes legjobb csapata!
focicsapatok.hupont.hu
20. viccek zenék és játékok nézd meg és ...
► há kuná mátátá milyen gyönyörü szó.... csak nem tudom mit jelent
djrojsz.hupont.hu
► Sziasztok!ez a honlap nem mindennapi ha ide fell lépsz akkor nagyon különleges csodákban lesz részed a menüpontjaimat jó alaposan nézzétek meg és irjatok nekem ha valami nem tetszik vagy ha van kommentárod hozzá!!!!előre is köszönöm puszyyyka!!!
crazygirl.hupont.hu
► www.DanisRacing.hu
danisracing.hupont.hu
23. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
24. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Tudni kell ....Életünk csak átjáró ...egy más világba..
vagy.hupont.hu
26. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
27. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
28. Kérdések minden témában!:)
► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)
kerdesekmindentemaban.hupont.hu
29. Kutya
► Ez az egész oldal csak kutyákról szól! A - Z-ig
balukacska.hupont.hu
30. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
31. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
32. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
33. Netes Sportklubb és Szegedi Rögbisek élete
► Online és Valós Szegedi rögbi csapat
szegedierospaprikak.hupont.hu
34. Vagyonvédelem, objektumvédelem, személyvédelem Magyarországon
► Személy-, objektum- és vagyonvédelem, hogy nyugodtan aludjon: Darius vagyonvédelem 06 30 585-0409
avagyonvedelem.hupont.hu
35. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá
► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!
bocygyrl.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
37. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
38. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
39. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
40. FC BARCELONA
► Az Igazi Csapat
katalanok.hupont.hu
41. Széki Kapusi István hivatalos honlapja
► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.
kapusi.hupont.hu
42. Bárdudvarnok bemutatása, turisztikai és kulturális programok
► Ha szeretnél pihenni, sok érdekességet megismerni látogass el Bárdudvarnok környékére
bardudvarnok.hupont.hu
43. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
44. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
45. TESTBESZÉD
► EGÉSZSÉG GYÓGYSZEREK NÉLKÜL
testbeszed.hupont.hu
46. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő
► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!
strasszergalambok.hupont.hu
47. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240
► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240
szekelykapuk.hupont.hu
48. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
► csaták kudarcok vilámháboru a világ leggyorsabb katonai terve fegyverek harckocsik tankok stb.
csata.hupont.hu
50. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
51. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
53. Képek
► :)
piictures.hupont.hu
54. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
55. ♥¢ιฤ∂ч σℓ∂คℓค♥
► •♦♥ látom a szemedben,hogy idebújnál hozzám lépj bátran közelebb nekem nem kell sorszám ♥♦•
cindybaba.hupont.hu
56. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
57. Debby Ryan és Ariana Grande
► Szia ez a honlap Debby Ryannal és Ariana Grandéval, és még sok sztárral,sorozatokkal s.t.b.!!!Remélem tetszeni fog!
debby-ariana.hupont.hu
58. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
59. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok
► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,
restaurator.hupont.hu
60. Üveges gyorsszolgálat Budapesten ! Üvegezés s.o.s - non stop 0-24
► Üveges üvegezés gyorsszolgálatunk vállalja Budapest egész területén, belvárosi üveges üvegezést , ajtók üveges, ablakok üveges , kirakatok üvegezése , portálok, biztonsági üvegek, katedrál üvegek, drótüvegek és hőszigetelt üvegek cseréjét üvegezését
uveges-uvegezes.hupont.hu
61. Boldog,Vidám,Rémisztő történetek
► Ha szereted a történeteket, akkor jó helyen jársz.Itt minden féle történet van ami pont NEKED a legkedvesebb.Ha a vidám történet tetszik akkor lehet látni jobb oldalt a menüben. Még ott lesznek a rémisztő és boldog történetek.
kiralytortenetek.hupont.hu
► ...,; Szióó ! Ez itt MłŁ€Y Cyru$ rajongói oldala > ahol megismerheted és a rajongója lehetsz....:D..Aki már 1-szer benézett ide, az máskor is < hmm > remélem majd T€ visszalátogatsz & írhatsz nekem e-mail-t amit sok szeretettel várok...! ßye-ßye
mokusmano.hupont.hu
63. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
64. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
65. El Rostro de Analía-A bosszú álarca
► Egy jó oldal!Melyet érdemes látogatni!Lehet hogy mostanában nincs sok friss.Ezért is akartam bezárni!De ígérem nyáron fantasztikus oldalt faragok ebből az oldalból!Puszi :)
analiaszuper.hupont.hu
66. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
67. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
68. Bontott alkatrészek reális áron
► Nálunk nagyon sokmindent megtalál. Használt, bontott alkatrészek garnciával!
mosogepbonto.hupont.hu
69. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
► "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám . . ." Radnóti Miklós
cserhat.hupont.hu
71. Rémtörténetek, ijesztő igaz történetek.
► A rèmtörtènet olvasàsból sosem lehet elèg ezèrt akàr minden nap vissza nèzhetsz :D ;)
remtortenetekmost.hupont.hu
72. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén
► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!
termofoldszallitasa.hupont.hu
► Sya....Ezen az oldalon megtalálhatsz pl.Hangulatjeleke,t...és Playboy-t, IQ kérdéseket, Találós kérdéseket, Csillogó nevek,Csilogó feliratok és egy s másdolgot.Remélem tetszik és máskor is benézel. Jó szórakozást! Na sya puxXx.(KL).
jelekandviccek.hupont.hu
► Soha nem késő elkezdeni! Közel a hatvanhoz kezdtem el leírni gondolatokat, jegyzeteket készíteni , amik rögzítik az élet bizonyos pillanatait. Egy adott szituációhoz csak kevés fantázia kell és kész a mondanivaló. Érezd magad jól itt kedves Vendég!
kave-izu-alomvilag.hupont.hu
► мιη∂єη αмιт кєℓℓ тυ∂ηι α кυтуáкяóℓ...!
mindenamikutya.hupont.hu